2018. október 14., vasárnap

A búzafű-kivonat kutatás során gátolta a Hep2 daganatsejtek áttétképző tulajdonságát


A búzafűlé régóta kiegészítője a daganatos betegeknek Hazánkban és külföldön is. Kevés kutatás áll rendelkezésünkre a búzafűlé kiegészítő terápiás hatását illetően, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy valóban eredményes leginkább a mellékhatások csökkentésében, a betegek általános állapotának, életminőségének a javításában. Jelen bejegyzésemben egy igen fontos kutatási eredményt szeretnék megosztani Önnel, ami bizonyítja, hogy a búzafűlé hatásos kiegészítő lehet még a rákos elváltozások esetén is.

Az áttétek komoly nehézségeket támasztanak az orvosok számára, hiszen jelentősen rontják a betegek kilátásait, életminőségét. A kutatók gőzerővel vizsgálnak olyan polifenolokat, melyek antimetasztatikus tulajdonsággal bírnak, azaz gátolják a daganatok áttétképző tulajdonságát. Egy 2018-ban publikált vizsgálat során a búzafű-kivonat antimetasztatikus hatását vették górcső alá.


A kutatás során in vitro (labor, tehát szervezeten kívül) és in silico (szimulációs körülmények) között vizsgálták az ún. MEWG anyag antimetasztatikus hatását (MEWG = metanolos kivonási technikával kapott búzafű-kivonat). A MEWG eredményesnek bizonyult a vizsgálat szerint a metasztázisok kialakításában fontos fehérjék, enzimek kifejeződésének gátlásában: COX-2, VEGF, MMP-9, TIMP-2.

A szakemberek szerint a búzafű-kivonat (MEWG) hatékonyan gátolta a Hep2 daganatsejtek esetében az áttétképző tulajdonságot, valamint az angiogenesis folyamatát (a daganat angiogenesis útján épít ki magának saját érhálózatot, mely biztosítja számára a megfelelő tápanyagellátást és további növekedését) a benne található polifenolok és egyéb összetevők kumulatív hatása révén. 

Hivatkozás:
Shakya G. és mtsi. (2018): Inhibition of metastasis and angiogenesis in Hep-2 cells by wheatgrass extract - an in vitro and in silico approach. Toxicol Mech Methods. 2018 Mar;28(3):205-218. doi: 10.1080/15376516.2017.1388460. Epub 2017 Nov 21.
  
Szeretettel és üdvözlettel,
Pintér Zoltán

További érdekességek a búzafűléről: www.reformgyogyasz.com

2018. október 9., kedd

Depresszió és Magnézium hiány kéz a kézben járnak! Fény az alagút végén major depresszió esetén is.


A depresszió általános problémává vált a modern társadalomban. Az ősz beköszöntével mindannyiunknál jelentkezhet átmeneti lehangoltság, a napsütés hiánya miatti téli depresszió, de mindezeket nem szabad összekeverni a valódi depresszióval, melynek számos formáját ismerjük. A szakemberek egy része a gyógyszeres kezelést és a pszichoterápiás megoldást javasolják, míg vannak akik az általános lehangoltságot, illetve a depresszió tüneteit arra vezetik vissza, hogy a sejtek, leginkább az idegsejtek egyszerűen nem jutnak hozzá a számukra fontos mikrotápanyagokhoz. Megfigyelések igazolják, hogy a depresszióban szenvedő betegek szép számmal mutattak javulást miután táplálkozásukat kiegészítették esszenciális aminosavakkal, hosszú láncú omega-3 zsírsavakkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal (Magnézium leginkább).



Most nézzük meg egy-két kutatási eredmény szemszögéből is milyen pozitív hatást képes gyakorolni depresszió esetén pusztán csak a megfelelő minőségű magnézium vagy éppen a szelén bevitelre való odafigyelés!

A Magnézium-kiegészítés pozitívan hat mind a szorongásos,
mind a depresszióban szenvedő betegekre


Egy 3172 fős (férfiak és nők, átlagéletkor 38,4 év) mintát vizsgáló iráni kutatás során a szakemberek megállapították, hogy a magnézium-kiegészítés hatására a nőknél kisebb eséllyel alakult ki szorongásos állapot. A szorongás, illetve a depresszió felméréséhez a kórházi szorongás-depresszió skála iráni validált változatát használták fel. Magasabb magnézium ion bevitel esetén akár 39%-al kisebb volt az esélye a szorongásos tünetek megjelenésének. A kutatás során az is kiderült, hogy az étrendi magnézium bevitel szignifikáns fordított összefüggést mutatott a depresszióval a normális testsúlyú férfiak és a túlsúlyos nők esetén, tehát ezen embereknél az alacsony magnézium bevitel maga után vonta a depresszió kialakulásának fokozott kockázatát vagy a depresszió további meglétét, esetleg súlyosbodását. 

Anjom-Shoae J. és mtsi. (2018): The association between dietary intake of magnesium and psychiatric disorders among Iranian adults: a cross-sectional study. Br J Nutr. 2018 Sep;120(6):693-702. doi: 10.1017/S0007114518001782. Epub 2018 Aug 2.

Magnézium és Major depresszió


A major a depresszió súlyosabb formájának elnevezése, ami az esetek 60%-ban a klasszikus kezeléseknek is ellenáll vagy némi javulás után újra visszaesést mutat a beteg, igen nagy kihívás a szakemberek számára a depresszió ezen formája. 

A magnézium kulcsfontosságú elem lehet a jövőben a major depresszió kiegészítő kezelésében, hiszen bizonyított, hogy magnézium hiány esetén az NMDA kapcsolt kalcium csatornák deformálódnak, ami idegi sérülést, neurológiai diszfunkciót vonhat maga után. Magyarán mondva magnézium hiányában a szervezetet behálózó idegek működésében zavar keletkezik.

A depresszió súlyosabb formájánál alkalmazott magnézium kiegészítésre vonatkozó első adat 1921-ből ered, ahol 250 betegből 220-nál eredményesnek bizonyult.

Egy 2008-as kutatás alkalmával kiderült, hogy a major depresszió kezelésében a magnézium pótlás ugyanolyan hatékonynak bizonyult, mint a triciklikus antidepresszáns (imipramin) terápia. Érdekes megfigyelés, hogy az alacsony magnézium szint csökkenti a szerotonin szintet. A szerotonin felelős az elégedettség érzésért, nyugalmat, kiegyensúlyozottságot ad idegrendszerünknek. Hiánya kedvez a depresszió kialakulásának. Azt is megfigyelték, hogy az antidepresszánsok növelik az agyi idegsejtek magnézium ellátottságát. 

Mindezekből levonható az a következtetés, hogy a megfelelő magnézium ellátottság védelmet nyújthat még az olyan súlyos állapottal szemben is, mint amilyen a major depresszió. A kutatók egyértelműen javasolák a magnézium-kiegészítést a kezelés és megelőzés során is.

Vink R. és mtsi. (2011): Magnesium and major depression. Magnesium in the Central Nervous System [Internet]. Adelaide (AU): University of Adelaide Press; 2011.


Antidepresszáns élelmiszerek és kiegészítők


Egy nagyon friss, 2018 szeptemberi bejegyzésű kutatás azon élelmiszereket vizsgálta, melyek olyan komponensekkel rendelkeznek, melyek segítséget nyújthatnak a depresszió megelőzésében. 12 olyan tápanyagot, élelmiszert vettek górcső alá, melyek a szakirodalmi feljegyzések alapján is igazolt hatékonyságúak lehetnek a depresszió kezelésében, illetve megelőzésében. Ezek az élelmiszerek a legmagasabb pontszámot érték el az AFS azaz a kutatók által felállított antidepresszáns élelmiszer skálán. 

Antidepresszáns mikrotápanyagok: Magnézium, Kálium, Folát, Vas, Hosszú láncú omega-3 zsírsavak (EPA, DHA), Szelén, Tiamin, A-vitamin, B6-vitamin, B12-vitamin, Cink

Élelmiszerek kiemelkedő AFS pontszámmal: osztriga, kagyló, egyéb tenger gyümölcsei

LaChance LR. és mtsi. (2018): Antidepressant foods: An evidence-based nutrient profiling system for depression. World J Psychiatry. 2018 Sep 20;8(3):97-104. doi: 10.5498/wjp.v8.i3.97. eCollection 2018 Sep 20.

Szeretettel és üdvözlettel,

Pintér Zoltán

A búzafű-kivonat kutatás során gátolta a Hep2 daganatsejtek áttétképző tulajdonságát

A búzafűlé régóta kiegészítője a daganatos betegeknek Hazánkban és külföldön is. Kevés kutatás áll rendelkezésünkre a búzafűlé kiegészítő ...